Quantcast
Channel: udinese – AC Milan Club Budapest
Viewing all articles
Browse latest Browse all 106

Gattuso: “Életben vagyunk és mindent megteszünk”

$
0
0

Gennaro Gattuso megtartotta sajtótájékoztatóját az Udinese elleni meccs előtt.

“Ez egy létfontosságú mérkőzés számunkra. Nagy lelkesedéssel és nyugalommal kell hozzáállnunk ehhez a meccshez. Kötelező, hogy nyerjünk. Az Udinese egy 2-0-s győzelem után játszik velünk és nem kell alulbecsülnünk az előttünk álló feladatot. Nem a harmadik és a negyedik helyre, vagy a mögöttünk álló csapatokra kell összpontosítanunk. Két rossz eredménnyel jövünk, de a csapat reményre ad okot. Életben vagyunk és mindent megteszünk, amit csak tudunk.” – mondta Gattuso a mérkőzést megelőzően.

“Játékvezető? Nem akarok kifogásokat keresni. Ahogy ellenfelet, úgy az egyes játékvezetők stílusát is ismernünk kell. Két kulcsfontosságú pillanat volt a Sampdoria ellen, de nem szükséges bármit is hozzáfűzni. Hiszem, hogy a bírók jóhiszeműen hozták a döntéseket.”

“Mindannyian egy irányba evezünk, nyugodt vagyok. Senki sem kérdőjelezheti meg az egységet, ami közöttünk van Leonardóval és Maldinivel. A személyiségünkből adódóan közvetlenül egymás szemébe mondjuk a dolgokat. A jelenlegi célom, hogy visszavezessem a Milant a Bajnokok Ligájába. Vannak erősségeim és gyenge pontjaim. A klub az, ami számít, minden más csak másodlagos.”

“Jobb megközelítésre van szükség és vissza kell térnünk a győztes útra. Nem igaz, hogy erőnlétileg küszködünk. A BL-kvalifikáció a mi személyes Scudettónk. Szeretem meghallgatni a játékosaimat, aztán békén hagyom őket. Egy vereség esetén nem jó a hangulat, de ez azt jelenti, hogy a játékosokat ez foglalkoztatja. Nem szeretek veszíteni, belül nagyon fáj. Ugyanakkor élünk és mindenkinek a vállára kell vennie a felelősséget.”

“Caldara? Körülbelül 20-25 napja a csapattal edz. Jól teljesít és erőnléti szempontból egyre jobb. Csapat? Sokkal proaktívabbnak kell lennünk, be kell segítenünk elöl Krzysztofnak és fájdalmat kell okoznunk az ellenfélnek. Bakayoko? A mezzala pozícióban minőséget és mennyiséget biztosított a csapatnak. Az első félidőben kicsit küszködött, de aztán sokat javult a játéka. Donnarumma? A hiba része a futballnak. Tetszett a reakciója, érettséget mutatott. Kessié és Biglia? Volt egy nézeteltérésük és hibáztak, de ez a múlt.”

The post Gattuso: “Életben vagyunk és mindent megteszünk” appeared first on AC Milan Club Budapest.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 106